Fűfelületek a kertben és a természetben

A víz-, energia- és munkaigényes, vegyszermentesen nem fenntartható pázsitok nehezen egyeztetehetőek össze a természetes kertészkedést népszerűsítő slow gardening szellemével.

Azonban léteznek olyan fűfelületek, melyek a természetes kertészkedés barátai, így bátran létesíthetőek a kertünkben.

Jellemzően szemlélet kérdése, hogy egy adott növényt gyomnak vagy gyepet alkotó növénynek, illetve hogy egy kis állatot “gonosz” betolakodónak, vagy háborgatott őslakosnak tekintünk-e.

Miért jó és fontos a fűfelület?

A fűfelületek multifunkciósak, ücsöröghetünk, ebédelhetünk, focizhatunk vagy akár birkózhatunk rajtuk, azaz különböző kikapcsolódási és sportcélokat szolgálnak , de üdítő látványukkal is pozitívan hatnak. A talaj hűvöse és a párologtatás révén hűsítik a várost és rengeteg port és egyéb szennyeződést fésülnek ki a levegőből – a többi növényfelülethez hasonlóan.

25 nm fűfelület semlegesíti egy ember légzéshez kapcsolódó széndioxid kibocsátását, ezen kívül olyan szuper tulajdonsággal is bír, mint az illóolajszerű anyagok révén kifejtett antibakteriális hatás, melyet az angolperje és a csenkeszek esetében is kimutattak. (Tehát nem csak a kakukkfű, cickafark, levendula és társai képesek a levegő antibakteriális tisztítására egysejtűeket pusztító hatásuk révén.) A humán szempontokon túl: élőhely és táplálékforrás.

Mégis mi a gond a fűvel?

Mint szó volt róla, nem mindenfajta fűfelület természetellenes. Alapvetően háromféle fűfelület létezik, ám ezek a hétköznapi nyelvünkben gyakran keverednek. Ideje tisztázni a fogalmakat.

• Pázsit: Mesterséges, természetellenesen fajszegény – jellemzően 3-6 finomabb szálú faj alkotta – növénykultúra, melyben minden egyéb jövevény szigorúan irtandó. A fő problémát a magas elvárások – makulátlan pázsitszőnyeg – miatti jelentős vegyszerigény jelenti, hiszen már a telepítés többszöri gyomirtással és talajfertőtlenítéssel – gyakorlatilag a talajélet megszüntetésével – kezdődik, amit aztán a megjelenő gyomok, majd a nagy sűrűség és a sok locsolás miatt rendszerint kialakuló gombabetegségek vegyszeres kezelése követ. A kényes pázsit folyamatos öntözést, tápoldatozást és – akár évi 25 – nyírást kíván, nem beszélve a szellőztetésről, homokszórásról. Ennek fényében már csekély kárpótlás a tökéletes smaragdzöld szőnyeg, melyet évszázados nemesítéssel szó szerint zöldítettek főként angol kertészek. (Fontos megjegyezni, hogy a gyepszőnyeg valójában minden esetben pázsitszőnyeget jelent.)
• Gyep: Természetes vagy természetközeli, fajgazdag (biodiverz) lágyszárú növénytársulás, ahol bár a füvek vannak többségben, az évelő fűfélék mellett megjelenő egyéb növényeket – mint például a fürtös gyöngyike, fehér here, útifű, pongyola pitypang – jellemzően nem gyomnak, hanem a fűfelület természetes kísérő fajainak tekintjük. Ráadásul a pillangosók, mint például a fehér here, rengeteg nitrogént – ez a növények egyik legfőbb tápláléka – köt meg a gyökerein vele szimbiózisban élő baktériumok révén, így táplálva a gyepet, ezért gyakran tudatosan hozzávetik. Kialakítása egyszerűen fűmagvetéssel történik, vegyszermentesen fenntartható – a gyomirtást a nyírással végezzük-, kevésbé kell locsolni, ritkábban és magasabbra kell nyírni, és a tápanyag-utánpótlást is elégséges néhány évente biztosítani némi szerves trágyával vagy tőzeges komposzttal. A szellőztetésnek persze szintén örül.

• Vadvirágos rét vagy vadvirágos gyep: A fentihez hasonló, de annál sokkal virágosabb, mindinkább népszerű gyepfajta, amely nem csak szép, de fontos élőhely és táplálékforrás az apró rovarok és egyéb lények számára. A magkeverék tudatosan, legalább 20%-ban tartalmaz virágmagokat, de mi magunk is létrehozhatjuk többek között pipacs, búzavirág, harangvirág, réti margitvirág, nadálytő, ökörfarkkóró, ördögszem, ligeti zsálya, lednek, len, kankalin stb. és a nitrogén miatt fontos pillangósok fűmaghoz keverésével. Ha már van van gyepünk, akkor egyszerűen a fenti növények beültetésével is létrehozhatjuk. Látványa évszakonként változó, és -fogadjuk el- az őszi hanyatlása is természetes. A telepítéskor rendszeres öntözést, azt követően viszont minimális gondozást igényel. Csak ősszel vagy tavasszal nyírjuk. A sok virág miatt a taposást kevésbé tűri, elsősorban a fantasztikus látványért ültetjük, ezért célszerű utacskát kialakítani benne, akár egyszerűen visszanyírással.
  

Mint a fentiekből látható, a gyep, legfőképpen a vadvirágos rét áll közel a természeteshez, így ezek telepítése ajánlott, szemben a túlzottan művi, és ezáltal csak rengeteg energia és vegyszer felhasználásával fenntartható pázsittal.

Miért lett a pázsit az arisztokrácia státuszszimbóluma és hogyan terjedt el? – Csipetnyi kerttörténet.

Az 1700-as években jelent meg a mai értelembe vett “zöld szőnyeg” jellegű pázsit francia és angol kastélykertekben. A kedvező óceáni klímájú Angliában terjedt el igazán, ahol Lancelot “Capability” Brown nevéhez köthető a nyílt pázsitos parkstílus meghonosítása. A rövidre nyírt és az épületig futó hatalmas angol pázsit az arisztokrácia státuszszimbóluma lett, és azt jelezte, hogy a tulajdonos megengedhet magának olyan földterületet, amit sem építkezésre, sem élelmiszer-termelésre nem használ, ugyanakkor nagy munkával tart fenn. A sok tucatnyi kaszás igénybevétele mellett ekkor még sok esetben a jelentős állatállomány (nyúl, ló, birka, marha) legeltetésével is ápolták.

A középosztály számára azután vált elérhetővé a gondozott gyep és pázsit, hogy a brit Edwin Beard Budding 1830-ban – egy a gyapjúszövet felületét simára borotváló eszköztől inspirálva – feltalálta az egyszerű kézi forgódobos fűnyírót. Az öntöző szórófej 1871-es amerikai feltalálásával a kedvezőtlen klímájú területeket is meghódította a pázsit, amely a sportban is hallatlanul népszerűvé vált. A következő állomás a modern pázsitok felé vezető “úton” a szelektív – azaz csak a szélesebb levelű kétszikűeket kipusztító – gyomirtószerek 1946-os megjelenése volt, amihez a második világháború alatti, hadiipari felhasználást célzó kutatások szolgáltak alapul.

Jó tudni azonban, hogy az arisztokrácia körében népszerű gyepek a 18. századig alig különböztek a vadvirágos legelőktől, kaszálóktól. Az is ismert, hogy a Brit-szigeteken a kamilla különösen népszerű, gyakori összetevője volt a régi főúri gyepeknek.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.