Szerző: Slowgarden

Az aranyló őszi fények és a hidegebb idő beköszöntével is számtalan csodás növényben gyönyörködhetünk a kertünkben. Némelyek – mint például a ‘Rozanne’ gólyaorr – kitartóan ontják virágaikat a nyár óta, mások – mint a lenyűgöző japán szellőrózsák – kifejezetten az őszre időzitik a virágpompájukat, amikor kevesebb rivális növénnyel kell megküzdeniük a beporzók kegyeiért. Az élelmes csodatölcsérek biztosra mennek, és csak e virágszegényebb időszakban, ráadásul az esti órákban bontják ki illatos tölcsérvirágaikat a különleges éjszakai lepkék, a kolibrikhez hasonló életet élő szenderek örömére.

De lássuk e növényeket és társaikat sorjában:

Japán szellőrózsa (Anemone japonica)

A valójában Kínából származó – ám Európába Japánon keresztül érkezett – hosszúszárú, kecses japán szellőrózsák számomra az ősz legszebb dísznövényei. A tövüknél bokrosodó növények fajtától függően 0,7-1,5 m magas szárakon hordozzák kecses sárga porzós fehér vagy rózsaszín virágkelyheiket. Árnyas helyet, jó vízáteresztő, tápanyagban gazdag, laza talajt szeretnek. Nagy kedvencem a sötétzöld lombú, hófehér virágú ‘Honorine Jobert’, de lenyűgözőek a rózsaszín fajták is.

‘Rozanne’ gólyaorr (Geranium ‘Rozanne’)

A másik nagy kedvenc. Májustól késő őszig megállíthatatlanul virágzik ez a szárazságtűrű és a talaj iránt sem igényes, kékeslila virágú pompás kis gólyaorr fajta. Mintegy 30 cm magasra nő, ugyanakkor rövid idő alatt 1- 1,5 méteres kiterjedést ér el talajon kúszó száraival. Remek ágyásszegély vagy kitöltőnövény lehet évelőágyásban.

Csodatölcsér (Mirabilis jalapa)

A trópusi Dél-Amerikából érkezett ez a nálunk egynyáriként nevelt, bokros növekedésű, 50-80 cm magas remek illatos őszi szépség. Igazán költséghatékony: a szomszédtól kapott néhány palánta segítségével 1-2 év alatt buja őszi kertet varázsolhatunk, mivel gömbölyded fekete magjaival szinte már invazívan szaporodik. Sötétzöld lándzsás levelei fölött augusztustól hozott virágai fehérek, sárgák vagy rózsaszínek, és akár egyetlen növényen is keveredhetnek a színek. Kedveli a félárnyékos, nyirkos helyeket, de kevésbé jó körülmények között, tűző napon is szépen díszít. Kedvencem ebből is a hófehér. Jól mutat ház- és kerítésfalak előtt, alacsony időszakos sövényként vagy nagyobb foltokban kavicskertekben.

Hortenzia (Hydrangea)

Hervadásukban is lenyűgözőek a nyáron pompázó, távolkeleti valamint észak-amerikai származású elegáns hortenziafajták. Nem csak ágyásba, de nagyobb edénybe is ajánlom ültetni őket. A bugás hortenziák (Hydrangea paniculata) és a tölgylevelű hortenziák (Hydrangea quercifolia) a napsütéses helyet és a szárazabb talajokat is jól bírják. A cserjés hortenziák (Hydrangea arborescens) – mint a méltán népszerű ‘Annabelle’ – és a kerti hortenziák (Hydrangea macrophylla) ellenben inkább félárnyék-, árnyékkedvelők, jóllehet az ‘Annabelle’ a napos fekvést is jól tolerálja megfelelő öntözés mellett. Általában a savanyú kémhatású talajokat kedvelik. Csodásan mutatnak az egykori kastélykertek árnyas ligeteiben tömegesen ültetve. Ezen kívül szoliterként vagy dús sövényként díszítenek szépen.

Díszfüvek

Ősszel mutatják meg igazi pompájukat a tavasszal még gyakran csak visszavágott “csutkaként” szerénykedő díszfüvek. Ekkor hozza kalászát többek között a hatalmas félgömbbé növekvő évelő lámpatisztítófű (Pennisetum alopecuroides), a nagyméretű, igénytelen japán díszfű (Miscanthus sinensis), illetve már nyáron virágozni kezd nagy kedvencem, a selymesen puha mexikói árvalányhaj (Stipa vagy újabb nevén Nassella tenuissima). Kalászt ugyan nem hoz, de újabban rendkívül népszerű a mereven felálló szárú, alacsonyabb – 40-50 cm-es – vörös alangfű (Imperata cylindrica ‘Rubra’ más néven ‘Red Baron’). Utóbbi tarackoló ősei veszélyes gyomnövények Délkelet-Ázsiában és Afrika trópusi részein. Ez a pompás vörös fűféle azonban mérsékeltebben terjed, szereti a napfényes fekvést és a rendszeres locsolást, ugyanakkor az időszakos szárazságot is jól tolerálja. Remekül mutat évelőágyásokban és a többi díszfűhöz hasonlóan modern kertekben.

Törpe őszirózsa (Aster dumosus)

Újabban nagyon népszerűek a kisebb kompakt gömböket alkotó, kb. 30 cm magas fajták. Szereti a napfényes helyet, és szeptember-októberben hozza kékes, rózsaszín vagy bordó virágait. Ágyások előterébe, de akár formális kertekbe is ültethető kompakt alakjának köszönhetően.

Évelő díszgyetya (Gaura lindheimeri)

Még javában virágzik az egész nyarat végig díszítő fehér vagy rózsaszín virágú díszgyertya. Légiesen kecses, a legkisebb szellőre finoman hintázó laza bokrai 70-90 cm magasak és közel ilyen szélesek. Kedveli a napos fekvést és a laza talajt, és remekül bírja a szárazságot – nem véletlenül egyre népszerűbb a természetes hatású évelőágyásokban. Némely fajtája kissé fagyérzékeny.

A fenti növények csak kiragadott példák az őszi látványosságot nyújtó növények sorából. Érdemes élni velük, hiszen a pihenőidő előtti utolsó felragyogást – a látványos lombszíneződés mellett – e növényeink biztosítják a kertben.

Arról se felejtkezzünk meg, hogy a tél folyamán az elszáradt virágfejek, virágfüzérek is különlegesen szép látványt nyújthatnak, így a természetes kertekben mindenképp hagyjuk meg az arra érdemeseket szemünk, illetve az eleséget kereső madarak örömére.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Bármennyire is rajongok érte, a talpfa jelenleg veszélyes hulladéknak minősül – alighanem világszerte. A talpfa tartósságát biztosító kátrányos, olajos kezelés során veszélyes, egészségre ártalmas ún. kondenzált vegyületek kerülnek a fába. Ezért a közlekedési társaságok a felszedett régi talpfákat kötelesek speciális ártalmatlanító telepekre szállítani, ahol a külső, kátrányos réteg eltávolítása és megfelelő megsemmisítése után a megmaradt részeket aprítják és erőművi fűtőanyagként hasznosítják.

A kezelt talpfát ezért mi se használjunk a kertünkben. A meglévők esetében pedig különösen ügyeljünk rá, hogy ne érintkezzen a bőrünkkel, illetve élelmiszerekkel. Helyettesítsük rusztikus, bontott gerendával vagy egyéb régi faanyagokkal, szükség esetén béleljük. Másik lehetőség, hogy új – bár jóval drágább – kezeletlen talpfát szerzünk be.

Az új ismeretek birtokában a régi cikket alaposan átírtam:

A faanyag, akár bontott, akár új, az egyik kedvenc kertépítési alapanyagom. Nagyon szeretem a bontott régi fa ütött-kopott textúráját, a repedéseit, ahogyan kezd eggyé válni a természettel.

Az újrahasznosítás miatt környezetkímélő. Lekerekített élei miatt gyerekbarát. Viszonylag olcsó. Ráadásul csodás a textúrája, ezáltal patinát, kort visz az új kertekbe is.

Multifunkciós. Készülhet belőle emelt ágyás vagy vízmedence – megfelelő borítással, lépcső, terasz, ágyásszegély, támfal, pad, kerti csap burkolat vagy éppen pergola, szaletli.

Sokféle stílusregiszterben megállja a helyét. Leginkább rusztikus és erdei kertekbe illik, de modern, kortárs hatás is elérhető vele, mint azt a párizsi Szajna part extravagáns, kezeletlen talpfa padjai mutatják.

Hátránya, hogy romlandó, továbbá a fa felületek télen csúsznak, ezért drótkefével kell síkosságmentesíteni.

A megmunkálásához kör- vagy láncfűrész, fúró, a rögzítéséhez nagyméretű csavarok esetleg ácskapocs szükségesek. (Nálunk a kivitelezésen a nagyszerű Demeter Attila és csapata dolgozott.)

Végül egy kis kerttörténeti háttérsztori: a talpfa kertépítési felhasználása egy holland kerttervezőnő, Mien Ruys személyéhez köthető.

Az 1904-es születésű Ruys talpfákkal való kísérletezését az indította el, hogy egy homokos talajon elterülő kert kialakítására kapott megbízást, ahol az instabil talajon a hagyományos támfalak építése nehézségbe ütközött.

Az ’50-es, ’60-as években annyira beleszeretett a talpfákba, hogy emblematikus anyaghasználata miatt “talpfás Mien”-nek is nevezték a modernizmus meghatározó alakjaként számon tartott innovatív tervezőnőt.

A fenti képen Mien Ruys egykori saját hollandiai kertjének részlete, az ún. “süllyesztett kert” látható.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Magyarország talán legszebb platánsora a balatonföldvári Kvassay sétányt díszíti.

A csodás balatonfelvidéki panorámájú, közvetlenül a déli parton 1200 méter hosszan futó allét a Balaton és a környék nagy fejlesztési korszakában, a 19. század végén létesítették.

A terület birtokosa, a Széchényi család háziorvosuk, dr. Korányi Frigyes javaslatára alapította az 1896-ban megnyitott fürdőtelepet. Ekkor vált az egykori Földvárpuszta – régi kelta földsánc húzódott itt – mérnöki pontossággal megtervezett modern fürdővároskává, ahol előszeretettel épített villát a korszak elitje. Többek között Bajor Gizi színésznő és Kandó Kálmán mérnök, feltaláló is az egykori villatulajdonosok között volt. Utóbbi egykori villája ma is a part számomra legszebb épülete.

Külön figyelmet érdemel, hogy egykoron fontos szempont volt, hogy a part a platánsor uralta sétány révén megmaradjon közterületnek, így a pompás villák nem közvetlenül a partra, hanem néhány méterrel arrébb, a sétány túloldalára épültek. Mindebben fontos szerepe volt Kvassay Jenő (1850-1919) vízmérnöknek, a balatoni kikötők és Földvár lelkes fejlesztőjének, aki négy évtizeden át volt a magyarországi vízügyek legfőbb irányítója.

A megyei védelem alatt álló – 2014-ben Somogyország kincse elismerést kapott – bő 120 éves platánsor mára nagyszerűen záró, árnyas alagutat képez a gyöngykavicsos sétány fölött, így a legforróbb déli órákban is kellemesen sétálhatunk a hajókikötő és a strand között húzódó, csodás panorámájú partszakaszon a hámló kérgű, nemes fatörzsoszlopok között.

Az országban számos nagyszerű, védett platánsor található, többek között az Alcsútdobozi Arborétumhoz vezető etyeki úton, a Lupa-szigeten, a Vásárosnaményből Vitka felé vezető úton, valamint Sásdon és Kiskunfélegyházán.

A fasorok jellemző alkotó fája a juharlevelű vagy közönséges platán (Platanus x acerifolia), amely a nyugati platán és a keleti platán feltételezett mesterséges hibridje, azaz ezek keresztezésével jöhetett létre. Az európai kertépítésben külön korszakot neveztek el a platánról, ez a 19. századra tehető, amikor kiemelkedően népszerű volt a kastélykertekben és városi parkokban, fasorokban.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Saját névalkotásnak hittem, de kiderült, hogy már valóságos mozgalom a “lassú kertészkedés”…

Az amerikai kertész és rádiós, Felder Rushing használta először a slow gardening fogalmat a slow food mozgalomtól inspirálva. A megközelítés fontos eleme a “jelenlét”, az évszakok és a kert folyamatos változásának átélése, a tudatosság, beleértve a környezettudatosságot is, így végső soron egy stresszmentes, örömteli, környezettudatos kertészkedési formát takar.

Szigorúan vett szabályok nincsenek, de van néhány igen szimpatikus alapvetése, vagy inkább praktikus javaslata az irányzatnak:

• Légy türelmes, ne akarj azonnali eredményt. A kertészkedés az akár több évtizedes idődimenziókról, a magról vagy apró palántákból nevelt növényekről, a lassulásról és a folyamatos finom változásokról szól. Élvezd magát a folyamatot, ne csak a végeredményt!
• Felejtsd el, de legalábbis csökkentsd kertedben a víz-, energia- és munkaigényes pázsitot. Helyettesítsd virágos réttel, kaviccsal, talajtakarókkal, beporzókat vonzó évelőkkel, cserjékkel és fákkal. Legyen a kerted változatos, az apró állatoknak menedéket jelentő oázis.

• Helyi, de legalábbis környékbeli termesztőktől igyekezz beszerezni a növényeidet. Kezdetnek elég lehet néhány dézsás növény, vagy aprócska parcella, a kevés sokszor több.
• Ne törődj a trendekkel, a kertészkedés nem verseny, nem kell legyőznöd senkit, legfőképpen nem kell stresszelned. Próbáld elfogadni, hogy a kertedben néha van egy kis káosz, rendetlenség. Ez így természetes.
• Komposztálj és hasznosíts újra, amit lehet. Gyűjtsd az esővizet. Ajándékozd el a túlszaporodott növényeidet, oszd meg az ismereteidet.

• Ha teheted, mellőzd az elektromos berendezéseket, használj seprőt, kézi sövénynyíró ollót és fűnyírót, élvezd a csendet, a lassú, figyelmet igénylő kétkezi munkát a szabadban.
  

A “slow gardening” végső soron arról szól, hogy élvezzük a kertünket, tanulunk belőle, dolgozunk benne, fogyasztjuk a terményeit és vele együtt “növekszünk” magunk is.

Az elektromos kerti szerszámokkal szembeni averziómmal, fűmentes kertemmel és a kert szemlélését egyfajta meditációként megélő alkatommal nem véletlen találtam rá magam is a Slowgarden fogalomra.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Azzal keresett meg egy kedves barátom a minap, hogy segítsek meghatározni egy a nyaralójuk szinte érintetlen erdős kertjében nőtt növényt. A képek alapján egyértelműnek tűnt, hogy a zászpáról, méghozzá a fekete zászpáról (Veratrum nigrum) van szó.

Ez az Eurázsiában őshonos erdei évelő növény kb. 1 méter magasra nő. Július-augusztusban hozza különleges, sötétbíbor színű, apró csillag alakú virágait, melyek elágazó füzért alkotnak. Levelei ugyancsak szokatlanok: bő tenyérnyi méretűek, mélyen bordázottak, szinte már tropikus hangulatúak.

Az egész növény erősen mérgező. Közeli rokonát, a még mérgezőbb fehér zászpát (Veratrum album) veratrin nevű, vérnyomáscsökkentő alkaloidája miatt hazánkban is gyűjtötték és termesztették a gyógyszeripar számára. A régi magyar parasztkertekbe is ültették – igaz, inkább a fehér változatot és főként állatgyógyászati célokra. Egyes rossz nyelvek szerint a haragosok arra is használták, hogy ezzel pusztítsák egymás baromfiállományát.

Tudtommal Magyarországon nincs kertészeti termesztésben a fekete zászpa, pedig igazán méltó lenne rá nagyszerű megjelenése és mérsékelt igényei miatt. Külföldön termesztik. Az angliai Beth Chatto Kertészetben kb. 3700 ft-ért adják, de a Wikipedia szerint az USA-ban is nagyon drága és nehezen beszerezhető. Az 1770-es évektől van adat a kertészeti használatára. Azt is tudni lehet, hogy Charles Darwin kertjében is megtalálható volt az 1840-es években.

Lakóhelyem, Budakeszi környékén gyakori. A természetben, nem védett területről gyűjtött néhány magot magunk is elültethetjük, ám ne számítsunk gyors növekedésre, több évbe is beletelik, míg virágot hoz a pompás kis növényke. Modern évelőágyásokban díszfüvek valamint sárga, fehér és halványrózsaszín virágú növények társaságában mutat szépen.

Fekete zászpa díszíti Piet Oudolf és Henk Gerritsen Planting the natural garden (Természetes kert létesítése) című könyvének új 2019-es kiadását is.

A szerencsésebbeknél magától nő az igazi “natural garden” részeként.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.