Szerző: Slowgarden

A Kis-Balatonnál található aprócska település, Szőkedencs temetője ad otthont Magyarország legidősebb és leghatalmasabb hársfájának.

A többtörzsű kislevelű hárs (Tillia cordata) törzskörmérete meghaladja a 10 métert. A famatuzsálem korát 700 évre becsülik, és ha hinni lehet a becslésnek, akkor valamikor Károly Róbert uralkodása idején indult növekedésnek. De mivel alakja azt sejteti, hogy egy valamikori anyanövény sarja, így még korábban ereszthetett gyökeret.

“Az öreg hársak mesefák: koboldok, varázsbaglyok tanyái. Csavar, göcsört, odú, legyökerező oldalág járul hozzá változatosságukhoz. A hársakat mindenki kedveli, arányaik, romantikus és kissé arisztokratikus hangulatuk közel áll szívünkhöz. Egy virágzó hársfa pazar illatot áraszt, gazdag rovarvilág zsong ilyenkor rajta.
Temetők, templomkertek, kastélyparkok, kúriaudvarok kedvelt fája, de néhány szép példányuk emberi lakhelytől távoli, erdei előfordulással lep meg bennünket.
…
A 7-es útról a faluval átellenes oldalon messziről meglátjuk az enyhén kiemelkedő temetőt. A hatalmas hárs uralja a temetődombot. Dacol az akadálytalanul söprő szelekkel, a hirtelen jövő, villámos balatoni zivatarokkal. A sírok tiszteletteljesen körülveszik, de nem tolakszanak alája. Ez a környék a hársfáé, a sírok másodlagosak. Tövénél kettéválik, odvas, de meglepően egészséges. A két törzs együtt mérve 1105 cm körméretű. Földig lombos, életerős fa. “

(Pósfai György: Magyarország legöregebb fái – Dendrománia, Alexandra Kiadó, 2005.)

A fát 2010 óta hatalmas gerendák támasztják, a közelmúltben megújított támaszték azonban eltörpül a fa méretei mellett. Egy kötél is leereszkedik a fáról, ami talán a faápolók munkáját segíti.

A famatuzsálem meglátogatását érdemes hozzákapcsolni egy balatoni kiránduláshoz vagy éppen a szomszédos Kápolnapusztai Bivalyrezervátum felkereséséhez. Nem fogunk csalódni. Különös élmény találkozni ezzel a fenséges, halhatatlannak tűnő növénnyel – éppen egy temetőben.

(A nyitott temetőkapun keresztül közelíthető meg.)

A növények számára is a túlélésrért folytatott küzdelemről szól a létezés. A rendelkezésre álló életteren az állatokhoz hasonlóan osztozkodnak, és a lehetőségekből igyekeznek kihozni a maximumot, ráadásul az egyed szintjén helyhez kötötten.

A természettudósok az elmúlt évszázadok során számos modellt dolgoztak ki a növények túlélési és együttműködési stratégiájára vonatkozóan. A jelenleg legáltalánosabban használt modell a Competitor, Stress-tolarant és Ruderal szavak kezdőbetűiből alkotott CSR-modell, amit az akkoriban a brit Sheffield Egyetemen dolgozó J. Philip Grime ökológus dolgozott ki az 1970-es években. (Jelenleg ezen az egyetemen oktat többek között Piet Oudolf neves kerttervező is.)

Kompetítor vagy versengő növények a természetben a legjobb – tehát napfényes, tápdús és kellően nyirkos – helyeket hódítják meg, amit aztán igen gyorsan birtokba vesznek, benépesítenek. Hatékonyak egymás kiszorításában, ezért a természetben gyakran egyetlen növény dominál ezeken az élőhelyeken. A klasszikus nagyméretű, erőteljes virágágyási évelők – mint a japán szellőrózsa, sásliliom, japán díszfű mind ehhez a csoporthoz tartoznak.

Stressztűrő növények azokat a helyeket veszik birtokba, ahol a fontos erőforrások egyik-másika korlátozottan áll rendelkezésre, azaz a napfény, a tápanyagtartalom vagy a csapadékmennyiség kevesebb a fenti növények számára ideálisnál. Ezek a növények takarékoskodnak a szűkös erőforrásokkal, lassan nőnek, és kevés “hulladékot” hagynak maguk után. Ide tartoznak a csenkeszek, a levendulák és az árnyékliliomok.

Ruderális vagy pionír növények igazi opportunisták, pillanatok alatt birtokba veszik a megüresedett, bolygatott földeket. Rövid életük során gyorsan nőnek és rengeteg magot fejlesztenek. Klasszikus példa rájuk a parlagfű, melynek magjai évtizedekig pihenhetnek a talajban újabb bolygatásra várva. Ebbe a csoportba tartoznak a dísznövények közül a pillangóvirágok, a csodatölcsérek és a verbénák.

A modell inkább tendenciákat, mint éles kategóriákazt jelöl, hiszen a növények többsége kevert stratégiát alkalmaz.

A CSR-modell alapján jobban megérthetjük a növényeink működését, és a fenntartásuk szempontjából számos hasznos következtetést vonhatunk le. Érthetővé válik, hogy

• a kompetítor sásliliom miért nyomja el gyengébb társait a virágágyásban;
• a tűző napos, köves, forró élőhelyekre specializálódott stressztűrő levendula miért érzi jól magát a sok növény számára elviselhetetlen élőhelyeken;
• a növények közti puszta talaj, illetve annak bolygatása miért kedvez a ruderális gyomoknak, és miért kontraproduktív a tradicionális kapálásos gyommentesítési kertészeti gyakorlat.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Ha akarnának, simán zúznának… mindent IS túlélnek

Van a növényvilágban egy csomó csoda, de a zuzmók talán mindenkit leköröznek. És teszik mindezt olyan alázattal, szépen csöndben, meglapulva, hogy az átlagkertész is alig-alig tud róluk valamit, nemhogy az egyszeriszegényember…

De mitől lesznek olyan különlegesek ezek a növények? Egyáltalán növények? Hááááát…. határeset. A zuzmók több, teljesen eltérő, önmagában is életképes faj együttélésével születnek meg. Egymástól rendszertanilag viszonylag távol álló lények, algák és gombák bandázásából jön létre ez a furcsa házasság. Az algák, más néven moszatok biztosítják a színtesteket, ők felelősek a fotoszintézisért. A gombák pedig fonalaikkal felveszik a vizet és a benne oldott ásványi sókat. A két fél kölcsönösen előnyös üzletet köt, egymás között csereberélik az anyagokat. A tudomány szimbiózisnak hívja ezt a jelenséget. A gombák biztosítják a nyersanyagokat, ezeket az algák átveszik tőlük, egy kis napfény segítségével szervesanyaggá alakítják azokat, majd egy részüket visszajátsszák nekik cserébe az alapanyagokért. Mindenki jól jár: az evolúció évmilliókkal előttünk feltalálta a win-win helyzetkezelést. A tökéletes üzlet, a tökéletes házasság.

Olyannyira tökéletes, hogy a zuzmók mindenhol zúznak, hasítanak a legszélsőségesebb élőhelyeken is. Mivel az algák és a gombák példásan támogatják egymást, olyan környezetben is életben maradnak, ahol a józan ész szerint már nem szabadna semminek sem túlélni. Képesek létezni a sivatag homokjában, a sarkvidékeken, a trópusokon, de megtalálhatók a mi mérsékelt égövünkben is. Megtelepszenek a sziklafalakon, a fák kérgén vagy levelén, de akár a nyers betonon, sőt fémfelületeken is találkozhatunk velük.

Különösen télen szembeötlők, mert jól bírják az alacsony hőmérsékletet, és a párás téli levegőben, a levelek nélküli világban viszonylag sok fényhez jutnak. Kísérletek igazolták, hogy egészségesek maradnak a világűr sugárzásában, egyesek pedig egészen a Marsig elmennek: bölcs, tudós kutatók ugyanis azt állítják, hogy a zuzmók képesek lennének megélni a vörös bolygón. Hogy ebből mi igaz, annak bizonyítására még várnunk kell addig, amíg a növényvédelmi vizsgálatokat a Tejútrendszerre is kiterjesztik. De lehet, hogy ez nincs is olyan messze. Pár évtizede még bicikli sem volt, most meg a videóhívásokat is természetesnek vesszük…

A zuzmók törzsének (Lichenophyta) képviselői látszatra a semmiből élnek, nincsenek gyökereik, a nyersanyagokat és a vizet teljes testfelületükön képesek felvenni. Olyasmi ez, mintha mi nem bekanalaznánk egy tányér finom húslevest, hanem megmártóznánk, úszkálnánk egy jót a vasárnapi ebéd helyett a cérnametélt és a sárgarépakarikák között, majd a muri végén jóllakottan másznánk ki a kuktából. Már csak ezért a látomásért is érdemes elolvasni ezt a cikket. Kifinomultabb ízlésvilágú olvasók, gondolhatják ugyanezt töltöttpaprikával, az édesszájúak pedig mogyorókrémmel.

El lehet képzelni, hogy az ilyen, egész testen keresztül történő tápanyagfelvétel csak a molekulák szintjén működik, nagyon jóllakni nem lehet tőle. Talán ennek is köszönhető, hogy a zuzmók nagyon-nagyon-nagyon lassan, vagy még annál is lassabban nőnek. De azért nőnek! Minden évben megvan egy-két milliméter, és azért az is valami. Főleg a Marson… És, ha egész életükben NŐnek, akkor igenis kiérdemlik a NÖvény nevet, (hogy egy kicsit elkalandozzunk az etimológia felé is, mivel nem ÁLLnak le a növekedésben, mint az ÁLLatok.)

Adott tehát egy sziklafal vagy egy fakéreg, ahol hébe-hóba csurran-cseppen egy kis nedvesség, a szél oda-odafúj néhány porszemnyi ásványi anyagot, és nagyjából ennyi egy zuzmó élete… Nincs látványos virágzása, nem hoz szép, formás leveleket, sem finom termést, vagy izgalmasan terjedő magokat, csak szerzetesként morzsolja a szikláját, szürcsöli a harmatot, és boldog, ha egy madárka a falára pöttyint egy kis szervestrágyát.

Elég uncsi élet. Még a szex sem dobja föl, merthogy a zuzmók nem szálltak be a nemek harcába. Nincsenek jóképű, izmos zuzmófiúk, sem csábos, gömbölyded zuzmólányok, csak némi telep-darabolódás. Ha valamilyen fizikai behatásra letörik a zuzmónkból egy darabka, az kicsit arrébb gurul vagy éppen a szél fújja máshova, ott újra megtelepszik, és folytatja tovább unalmas kis életét.

A legfurcsább az egészben, hogy a zuzmók ezt mégsem unják el. Évtizedeken, évszázadokon keresztül képesek ezt csinálni, olyannyira kitartóan, hogy a Föld legöregebb élőlényei között a zuzmók is szép számmal képviseltetik magukat. Több száz éves telepeket is találhatunk, ha hinni lehet az évente-egy-mm-növekedés teóriájának.

Bár a zuzmók nem csábítják el egymást, mint más, magasabb rendű élőlények képviselői, mégis látványosak, csodaszépek. Persze, ahhoz, hogy csodaszépnek lássuk őket egy elég különlegesfajta ízlésre van szükség. Mert nem úgy csodaszépek, ahogy mondjuk a rózsák vagy a pávakakasok, hanem úgy, mint a kortárs, modern festészet nonfiguratív műalkotásai. Legtöbbet talán az absztrakt pointillizmusból tudnak felmutatni, viszont hagyományosan, kizárólag természetes alapanyagokkal dolgozva. Biofestmények, bioképek, bioabsztrakt. Ez annak köszönhető, hogy sokféle színanyagot tartalmaznak, így vannak közöttük sárga, zöldes, barna, vörös, szürke, fehér, kékes árnyalatú fajok is, azaz szinte a teljes színskálát lefedik. Mindez egy szép fehér sziklán… el lehet képzelni. Zuzmógaléria. Ökograffiti.

Hiába szépek, dísznövényként nem tarthatók, mert mesterségesen nem szaporítják őket. Ha egy kis darabkát lemerzsolunk belőle valahonnan, a zuzmótöreket összekeverjük vízzel és nagyon híg trágyalével, majd otthon egy sziklára ecsettel rákenjük, már csak 10 évet kell várnunk, hogy egy egycentiméteres színes paca legyen a sziklán. Nem az, amit féktelen szórakozásnak lehetne hívni… Van ugyan a kereskedelemben dekorációs célú zuzmó, de ezek már nem élő növények, hanem különféle vegyszerekkel kezelt, a messzi északon begyűjtött termékek. Jól működnek látványelemként, van egyfajta extravagáns modernségük, de mivel már nem élnek, nem kertészkedésként, hanem szárazkötészetként kell minderre gondolnunk.

Van-e a zuzmóknak növényvédelmi jelentőségük? Hát, ami azt illeti, a fák törzsén is megélnek, ugyanúgy vizet és ásványi sókat vesznek fel a környezetükből, mint a dísznövények, úgyhogy elsőre elég gyanúsak szegénykék. Ráadásul ott vannak azok a titokzatos gombafonalak, és ugyanúgy bevonatokat képeznek, mint mondjuk a penészgombák vagy a lisztharmatok… De ez csak a látszat, ami ellenük beszél. Tökéletes alibijük van, semmiben nem tesznek kárt, teljesen ártatlanok. Bár ott élnek a növényeinken, egy csepp nem sok, annyi tápanyagot sem vesznek el tőlük, nem terjesztenek betegségeket, nem árnyékolnak, nem okoznak semmi gondot. Sőt! A zuzmók azt jelzik, hogy a kertünkben szép tiszta és párás a levegő, mert bár sok mindent elviselnek, a légszennyezést, a kén-dioxidot nem bírják. Emiatt indikátor-fajoknak is hívják egyik-másik képviselőjüket, hiszen megtelepedésük azt jelzi, hogy ez a veszélyes anyag nincs jelen a környezetben.

Persze, hogy ne legyen ilyen egyszerű a képlet, van azért olyan terület, ahol a zuzmók nem kívánatos lények. A természetközeli, tiszta levegőjű parkokban a zuzmók képesek megtelepedni a szobrokon, emlékműveken, a kőkerítéseken, a temetők sírkövein vagy az épületeken. Különösen esős, párás időben látványos a jelenlétük. Mivel savakat termelnek, amivel szépen lassan feloldják a kőzeteket, idővel akár komoly gondokat is okozhatnak. A legegyszerűbb mechanikusan védekezni ellenük, és rendszeres drótkefézéssel, takarítással visszaszoríthatók. Szélsőségesen párás levegőjű helyeken, Magyarországon is felszaporodhatnak az idős fák törzsén vagy a vázágakon. Mivel önmaguk testméretéhez képest nagy mennyiségű vizet tudnak felvenni és tárolni, súlyuk is jelentős lehet. Öreg, korhadt, törékeny ágakon, odvas fákon ezért okozhatnak problémákat, hiszen a vizes zuzmóréteg súlya törésveszélyessé teheti a koronát. Az ilyen extrém esetekben itt is megoldást jelenthet a drótkefe vagy akár a hagyományos kéregkaparó is, amit nagyapáink még általánosan használtak, mi viszont teljesen elfeledkeztünk róla. Pedig sok károsító visszaszorításában meglepően hatékony.

Mit tegyünk tehát, ha a kertünkben zuzmókkal találkozunk? Semmit. Semmi tevőleges vagy harcos megnyilvánulásra nincs szükség. Inkább örvendezzünk nekik. Egyfajta üzenetei ők a Természetnek: nagyjából minden rendben, szép, tiszta, párás a levegő a kertedben, harapni lehet. Nincs nagy gáz. Vagy legalábbis nincs benne kén-dioxid.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Fotópályázat nem csak mátyásföldieknek többek között a Slowgarden támogatásával.

Ennek a városba ékelődő zöld szigetnek a megismerése és megóvása céljából kezdeményeztek fotópályázatot a helyiek, konkrétan a Nemnövekedés 16 és a Kerületiek a Mátyásföldi reptérért csoportok . A cél nemes, az esemény pedig nyitott.

2021. május 5-ig várják a jelzett területet bemutó, maximum 1 éve készült jobbnál jobb felvételeket összesen öt kategóriában.

Minden kategóriát külön díjaznak, a szakmai mellett közönségdíj is lesz!

Tőlem egy helyszíni tanácsadást és egy kis meglepetést kap az egyik sikeres nyertes.

A pályázat részleteiről itt tájékozódhatunk:

https://www.facebook.com/events/430898151475542/

Irány a természet! Helyiek előnyben 🙂

Ezt a Kínából származó, kecses ágrendszerű cserjét sokáig nem értékeltem kellően. Elsősorban azért, mert leginkább soványka felfelé futtatott vagy kesze-kusza növekedésű elomló bokrocskáival találkoztam. Hajlamos voltam azt gondolni, hogy csak rendkívül korai – már február végén megjelenő – napsárga virágdísze miatt ültetjük, és ezért elnézzük a furcsa, sokszor borzas habitusát.

Nos, ez a pompás, keleti tájolású támfal-kerítésről leomló napsárga zuhatag teljesen megváltoztatta a téli jázminról (Jasminum nudiflorum) alkotott véleményemet. Rájöttem, ez a számára leginkább ideális ültetési mód!

A rendszeres “trimmelést”, visszavágást kapó dús állomány legalább 2,5 méter magasról csüng alá, a növény jólfésült és elegáns, nyoma sincs a kuszaságnak, amit a könnyen legyökerező ágacskák okoznak. Egyszóval tökéletes!

Mit is kell tudnunk a téli jázminról?

• Betegségeknek ellenálló, igénytelen, meglehetősen szárazságtűrő cserje, amely gyengébb, jó vízáteresztő talajokban is jól érzi magát.

• Napon és félárnyékban is szépen díszít – az északi támfalak beültetésére azonban lehetőleg ne ezt a növényt válasszuk.

• Különös értéke, hogy az egyik legkorábban virágzó díszcserje, február-márciusban, még lombfakadás előtt megjelennek ragyogó sárga öt- vagy hatszirmú virágai.

• Kecses, négyszögletes vesszők alkotta, szinte elágazás nélküli lehajló ágrendszere télen-nyáron zöld, így apró levelei lombhullása ellenére “örökzöldnek” érzékeljük.

• Rendkívül könnyen szaporítható, mivel vesszői a talajhoz érve maguktól is legyökeresednek. Ezért bátran dugványozhatjuk félárnyékos helyen – rendszeresen locsolva néhány hét után meggyökeresednek a kis vesszők. ( Vigyázat, pont ez a legyökerezés teheti kuszává a cserjefoltokban! Persze a kuszaság akár a koncepció tudatos része is lehet, mondjuk szabályos egyenesek mellé kontrasztnak.)

• A leomló növényzuhataghoz 50-80 cm-ként ültessük el a töveket.

• Elvirágzás után, még tavasszal érdemes visszavágni, mivel az őszi metszés a következő évi virágzás rovására mehet, a készülődő virágrügyek eltávolítása miatt.

Jusson hát eszünkbe ez a remek észak-kínai jövevény, valahányszor egy támfal növényesítése előtt állunk!

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

A gyomok visszaszorításához, illetve a gyommentesítéshez használható természetes módszereket veszem sorra ezúttal.

Preventív megoldások: A talaj takarása növényfajtától függően ásványi vagy szerves mulccsal rendkívül hasznos eszköz a nem kívánt növények távoltartására, kiszorítására.

A fák és cserjék alatt, valamint árnyéki évelőágyásokban jól használható a kéregmulcs, vagy a saját kertünkben kitermelt gallyak aprítéka. A klasszikus napos évelőágyásokban a kéregmulcs helyett levágott és felaprított növényi szárak használata javasolt, mivel a kéreg a lebomlása során sok nitrogént vonna el az évelőktől. Szárazságtűrő és sziklakerti évelők esetében ásványi mulcsot – azaz murvát, kavicsot – használjunk 3-5 centiméteres rétegben. És persze a nagy könyvben írtaktól lazán eltérhetünk…

Még jobb megoldás lehet talajtakaró növények, illetve a talajt fedő zárt növényállomány létrehozása. Eleinte szükséges a gyomlálás, de ha zár a növényzet – 1-3 év alatt -, már alig akad tennivaló.

A talajtakaró növények széles választéka áll rendelkezésünkre napos, száraz és árnyékos helyre egyaránt. (A témában hamarosan külön bejegyzéssel jelentkezem. )

Mechanikai növényvédelem: A fiatal gyomnövényeket eső után könnyen kigyomlálhatjuk, ugyancsak hasznos lehet a gyomkiszúró vagy egy erre rendszeresített kés. Egyéves növények esetén egyszerű levágással is sokat tehetünk a nem kívánatos növények magvainak terjedése ellen, az egyéveseket ezzel gyakorlatilag ki is iktatjuk. Ezzel a levágással egyúttal a talajban hagyjuk a gyökeret, ami utóbb a talajt gazdagítja, lazítja. A kihúzott, levágott növényi részeket komposztáljuk vagy közvetlenül, kissé aprítva a növények tövéhez helyezzük mulcsnak.

Ugyanakkor az ásással, kapálással – általában a talaj gyommentesítési célú bolygatásával – legyünk óvatosak, hiszen az a leghívogatóbb terep a gyomok számára, így végső soron kontraproduktív.

Fizikai növényvédelem: A térkövezett felületek réseiben kihúzhatatlanul megtapadt egy-egy gyomnövény esetén konyhai perzselőt is alkalamazhatunk. Brutálisan hangzik, de barátságosabb, mint bármilyen vegyszer. 2020-ban Budapest közterületein is elkezdtek kísérletezni a forró habos hőkezeléses gyommentesítéssel a macskakövek réseiben – éppen az idáig alkalmazott glifozát kiváltása céljából. ( A glifozátról bővebben az előző blogbejegyzésemben írtam. Egy meglehetőse vitatott, általánosan használt totális hatású gyomirtószer, amit szerintem jobb mellőzni a kertjeinkben.)

Kiskerti viszonyok között ugyancsak gyommentesíthetünk a kartonpapíros takarás módszerével. Ez gyakorlatilag a totális gyomirtás környezetbarát alternatívája, és alacsony vagy alacsonyra vágott növények esetében alkalmazhatjuk. Egyszerűen vizes kartonpapírt helyezünk a megtisztítani kívánt földterületre. A papírt kövekkel, téglával rögzítjük, alatta – fény híján – a növények pár hét alatt elpusztulnak.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

A gyomnak tartott növények igen fontos szerepet játszanak a természetben. Az a feladatuk, hogy beborítsák az üresen álló talajt, megkössék, védjék a szél és az eső pusztító hatásától, gyökérrendszerükkel javítsák azt, majd átadják helyüket az állandóbb növénytársulásoknak.

A “gyomnövények” igen sokfélék lehetnek, de jellemzően ruderális vagy pionír növények, amelyek pillanatok alatt birtokba veszik a megüresedett, bolygatott földeket. Jellemzően rövid életűek, gyorsan nőnek és rengeteg magot fejlesztenek. Klasszikus példa a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), melynek magjai évtizedekig képesek várakozni a talajban az újabb fényre kerülést jelentő bolygatásig.

Stefano Mancuso növénybiológus, a növényi intelligencia kutatója ezt írja: “mindig is szerettem a gyomnövényeket, lenyűgöz az intelligenciájuk és az alkalmazkodóképességük” (Zöld forradalom, Kossuth Kiadó, 2018). Az olasz kutató zseniális túlélési mechanizmusokkal felvértezett intelligens lényekként tekint a növényekre. “Modulokból álló felépítésük a modernitás iskolapéldája: egy kooperatív, hálózatos, vezérlőközpontok nélküli szervezet, amely ellenáll a katasztrófáknak anélkül, hogy elvesztené az életképességét, és rugalmasan alkalmazkodik akár drasztikus változásokhoz is”- írja a kötet hátsó borítójának szövege. Ebből a szemszögből már egészen lenyűgözőek a növények, nem kevésbé a pusztításukban oly leleményes emberrel is dacoló, fontos talajvédő funkciót betöltő gyomnövények.

Az ember által művelt, tehát bolygatott talajokon azonban a dísz- és haszonnövényeket elnyomó ellenséget látunk a hívatlan gyomokban.

A szakemberek egyszerűen gyomfajként kezelik a jellemzően térélősködőként működő növényeket. (A gyomnövények tudományos szóval térélősködők, amelyek az általunk preferált növények életterére, erőforrásaira pályáznak. )

• A mezőgazdaságban tetemes kárt, hozamcsökkenést okozhatnak és akár egészségügyi kockázatot is jelenthetnek egyes mérgező fajok a haszonnövények közé keveredve.
• A lakóövezetekben az allergén növények irtása kap komoly hangsúlyt.
• A természetben a hazai növényeket kiszorító inváziós növények visszaszorítása van a fókuszban.
• A díszkertben döntően esztétikai szempontok dominálnak, és kizárólag rajtunk múlik, hogy az adott jövevényt örömmel fogadjuk vagy kellemetlen gyomnak tekintjük-e.

Sajnos a gyomnövények elleni védekezés módszerei a fáradságos gyomlálás felől a 20. századi vegyipari kutatások eredményeként az “emberkímélő” kemikáliák irányába tolódtak el.

Jelenleg a világon – így Magyarországon is – a totális hatású, azaz a klorofillt tartalmazó zöld részeken keresztül felszívódva minden lágy- és fásszárú növényt elpusztító glifozát a legnagyobb méretékben használt növényvédő szer hatóanyag. Magyarországon 2015-ben mintegy 1,4 millió kg-ot értékesítettek belőle. Ez a totális hatású gyomirtószer egyes kutatások szerint rákkeltő lehet, más vizsgálatok szerint ártalmatlan az emberre, ellenben bizonyos segédanyagával van komoly gond, ezért az elmúlt években egyes glifozát hatóanyagú növényvédőszerek visszavonásra kerültek az EU-ban. A kutatások szerint az állatvilágot sem kíméli. (Az EU egyelőre 2022-ig engedélyezte a hatóanyag használatát.)

Az engedélyezések ügyében illetékes NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) internetes oldala szerint “a szer használatának terjedését elősegítette, hogy az eredeti gyártó” – Monsanto – “cég leginkább a glifozát-toleranciát fejlesztette a genetikailag módosított növényei előállítása során. Ennek lényege, hogy a kultúrnövény (pl. szója, kukorica) a génmódosítás következtében érzéketlen lesz a glifozát-kezelésre, ami gyakorlatilag szelektív gyomirtást tesz lehetővé: a gyom elpusztul, míg a kultúrnövény megmarad. A technológia a világ számos országában engedélyezett, Európában azonban – a GMO technológiával szembeni fenntartások miatt – nem elterjedt, Magyarországon pedig tilos. A hazánkban is alkalmazott hagyományos (GMO-mentes) mezőgazdaságban a glifozátot többnyire akkor alkalmazzák, amikor elkerülhető a kultúrnövénnyel való érintkezés. Így elsősorban a tarlók és nem mezőgazdasági területek gyommentesítésére, erdészetek, illetve gyümölcsösök gyomirtására használják, és nagy szerepe van a parlagfű elleni küzdelemben is. Engedélyezett ugyanakkor a betakarítás előtti permetezés – kukorica, napraforgó, repce, szója, búza, árpa kultúrákban -, állományszárítás (deszikkálás), illetve a betakarítás előtti gyomirtás céljából.”

Én a magam részéről messze elkerülöm a gyomirtókat, és mindenkit arra biztatok, hogy a lehetőségekhez mérten legyen kíméletes – legalább a környezetével – amikor gyomnak tartott növényekkel találkozik. Nézzünk utána, hátha hasznos betolakodóról van szó – a gyomnövények jelentős része ugyanis egyúttal valamilyen gyógynövény is.

Ha nem is éppen az előkertben, de bizonyos zónákban meghagyhatjuk őket, hiszen például a talajtakaró tyúkhúrból (Stellaria media) és a kövér porcsinból (Portulaca oleracea) saláta készíthető, a csalánból (Urtica dioica) pedig főzelék vagy áztatással növényi tápoldat.

Ráadásul számtalan élőlénynek szolgálnak táplálékul, a nagy csalán például a gyönyörű nappali pávaszem (Inachis io) hernyójának kedvenc eledele.

Ha mégis az eltávolítás mellett döntünk, kemikáliák helyett egyéb eszközöket alkalmazzunk.

A konkrét módszerekről a következő bejegyzésben olvashatunk.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

A víz-, energia- és munkaigényes, vegyszermentesen nem fenntartható pázsitok nehezen egyeztetehetőek össze a természetes kertészkedést népszerűsítő slow gardening szellemével.

Azonban léteznek olyan fűfelületek, melyek a természetes kertészkedés barátai, így bátran létesíthetőek a kertünkben.

Jellemzően szemlélet kérdése, hogy egy adott növényt gyomnak vagy gyepet alkotó növénynek, illetve hogy egy kis állatot “gonosz” betolakodónak, vagy háborgatott őslakosnak tekintünk-e.

Miért jó és fontos a fűfelület?

A fűfelületek multifunkciósak, ücsöröghetünk, ebédelhetünk, focizhatunk vagy akár birkózhatunk rajtuk, azaz különböző kikapcsolódási és sportcélokat szolgálnak , de üdítő látványukkal is pozitívan hatnak. A talaj hűvöse és a párologtatás révén hűsítik a várost és rengeteg port és egyéb szennyeződést fésülnek ki a levegőből – a többi növényfelülethez hasonlóan.

25 nm fűfelület semlegesíti egy ember légzéshez kapcsolódó széndioxid kibocsátását, ezen kívül olyan szuper tulajdonsággal is bír, mint az illóolajszerű anyagok révén kifejtett antibakteriális hatás, melyet az angolperje és a csenkeszek esetében is kimutattak. (Tehát nem csak a kakukkfű, cickafark, levendula és társai képesek a levegő antibakteriális tisztítására egysejtűeket pusztító hatásuk révén.) A humán szempontokon túl: élőhely és táplálékforrás.

Mégis mi a gond a fűvel?

Mint szó volt róla, nem mindenfajta fűfelület természetellenes. Alapvetően háromféle fűfelület létezik, ám ezek a hétköznapi nyelvünkben gyakran keverednek. Ideje tisztázni a fogalmakat.

• Pázsit: Mesterséges, természetellenesen fajszegény – jellemzően 3-6 finomabb szálú faj alkotta – növénykultúra, melyben minden egyéb jövevény szigorúan irtandó. A fő problémát a magas elvárások – makulátlan pázsitszőnyeg – miatti jelentős vegyszerigény jelenti, hiszen már a telepítés többszöri gyomirtással és talajfertőtlenítéssel – gyakorlatilag a talajélet megszüntetésével – kezdődik, amit aztán a megjelenő gyomok, majd a nagy sűrűség és a sok locsolás miatt rendszerint kialakuló gombabetegségek vegyszeres kezelése követ. A kényes pázsit folyamatos öntözést, tápoldatozást és – akár évi 25 – nyírást kíván, nem beszélve a szellőztetésről, homokszórásról. Ennek fényében már csekély kárpótlás a tökéletes smaragdzöld szőnyeg, melyet évszázados nemesítéssel szó szerint zöldítettek főként angol kertészek. (Fontos megjegyezni, hogy a gyepszőnyeg valójában minden esetben pázsitszőnyeget jelent.)
• Gyep: Természetes vagy természetközeli, fajgazdag (biodiverz) lágyszárú növénytársulás, ahol bár a füvek vannak többségben, az évelő fűfélék mellett megjelenő egyéb növényeket – mint például a fürtös gyöngyike, fehér here, útifű, pongyola pitypang – jellemzően nem gyomnak, hanem a fűfelület természetes kísérő fajainak tekintjük. Ráadásul a pillangosók, mint például a fehér here, rengeteg nitrogént – ez a növények egyik legfőbb tápláléka – köt meg a gyökerein vele szimbiózisban élő baktériumok révén, így táplálva a gyepet, ezért gyakran tudatosan hozzávetik. Kialakítása egyszerűen fűmagvetéssel történik, vegyszermentesen fenntartható – a gyomirtást a nyírással végezzük-, kevésbé kell locsolni, ritkábban és magasabbra kell nyírni, és a tápanyag-utánpótlást is elégséges néhány évente biztosítani némi szerves trágyával vagy tőzeges komposzttal. A szellőztetésnek persze szintén örül.

• Vadvirágos rét vagy vadvirágos gyep: A fentihez hasonló, de annál sokkal virágosabb, mindinkább népszerű gyepfajta, amely nem csak szép, de fontos élőhely és táplálékforrás az apró rovarok és egyéb lények számára. A magkeverék tudatosan, legalább 20%-ban tartalmaz virágmagokat, de mi magunk is létrehozhatjuk többek között pipacs, búzavirág, harangvirág, réti margitvirág, nadálytő, ökörfarkkóró, ördögszem, ligeti zsálya, lednek, len, kankalin stb. és a nitrogén miatt fontos pillangósok fűmaghoz keverésével. Ha már van van gyepünk, akkor egyszerűen a fenti növények beültetésével is létrehozhatjuk. Látványa évszakonként változó, és -fogadjuk el- az őszi hanyatlása is természetes. A telepítéskor rendszeres öntözést, azt követően viszont minimális gondozást igényel. Csak ősszel vagy tavasszal nyírjuk. A sok virág miatt a taposást kevésbé tűri, elsősorban a fantasztikus látványért ültetjük, ezért célszerű utacskát kialakítani benne, akár egyszerűen visszanyírással.
  

Mint a fentiekből látható, a gyep, legfőképpen a vadvirágos rét áll közel a természeteshez, így ezek telepítése ajánlott, szemben a túlzottan művi, és ezáltal csak rengeteg energia és vegyszer felhasználásával fenntartható pázsittal.

Miért lett a pázsit az arisztokrácia státuszszimbóluma és hogyan terjedt el? – Csipetnyi kerttörténet.

Az 1700-as években jelent meg a mai értelembe vett “zöld szőnyeg” jellegű pázsit francia és angol kastélykertekben. A kedvező óceáni klímájú Angliában terjedt el igazán, ahol Lancelot “Capability” Brown nevéhez köthető a nyílt pázsitos parkstílus meghonosítása. A rövidre nyírt és az épületig futó hatalmas angol pázsit az arisztokrácia státuszszimbóluma lett, és azt jelezte, hogy a tulajdonos megengedhet magának olyan földterületet, amit sem építkezésre, sem élelmiszer-termelésre nem használ, ugyanakkor nagy munkával tart fenn. A sok tucatnyi kaszás igénybevétele mellett ekkor még sok esetben a jelentős állatállomány (nyúl, ló, birka, marha) legeltetésével is ápolták.

A középosztály számára azután vált elérhetővé a gondozott gyep és pázsit, hogy a brit Edwin Beard Budding 1830-ban – egy a gyapjúszövet felületét simára borotváló eszköztől inspirálva – feltalálta az egyszerű kézi forgódobos fűnyírót. Az öntöző szórófej 1871-es amerikai feltalálásával a kedvezőtlen klímájú területeket is meghódította a pázsit, amely a sportban is hallatlanul népszerűvé vált. A következő állomás a modern pázsitok felé vezető “úton” a szelektív – azaz csak a szélesebb levelű kétszikűeket kipusztító – gyomirtószerek 1946-os megjelenése volt, amihez a második világháború alatti, hadiipari felhasználást célzó kutatások szolgáltak alapul.

Jó tudni azonban, hogy az arisztokrácia körében népszerű gyepek a 18. századig alig különböztek a vadvirágos legelőktől, kaszálóktól. Az is ismert, hogy a Brit-szigeteken a kamilla különösen népszerű, gyakori összetevője volt a régi főúri gyepeknek.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

A rövidülő nappalok és a mind hidegebb idő beköszöntével a 100 millió éve kialakult lombhullatók ősi stratégiájuknak megfelelően megválnak leveleiktől, de előtte még lebontják és kivonják a benne lévő értékes anyagokat, így a fotoszintézisért leginkább felelős zöld színtestekben lévő zöld színű klorofillt.

A zöld szín eltűntével láthatóvá válnak a kísérőpigmentek, a sárgás színű xantofillok és a narancsos és pirosas színű karotinok. A számos növénynél meginduló antociántermelés pedig lélegzetelállító vörös színként válik láthatóvá.

A jellemzően vörös lombszínbe váltó Kelet-Ázsiával és Amerikával ellentétben Európában az ősz domináns lombszíne sárgásbarna, ezért itthon a tüzes vörösbe és rózsaszínbe váltó lombozatot érezzük különlegesnek.

Én is közülük válogattam, a lista szubjektív, így sok a kimaradó. Nekem ők a kedvenceim:

Perzsa varázsfa (Parrotia persica)

Nevéhez méltó módon lélegzetelállító az őszi lombszíneződése ennek az iráni származású, közepes termetű, széles bokorfának. A nyáron még egyszerű zöld lombja ilyenkor – fajtától, a talaj kémhatásától és a napsugárzástól függően – sárga, tüzes narancs, bordó és vörös színekben pompázik, gyakran egyazon növényen is.

Napos helyen és tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő talajon érzi jól magát. Bár meszes talajon is szépen fejlődik, savanyú közegben erőteljesebb a lombszíneződése. Csüngő és oszlopos fajtái is léteznek.

Szárnyas kecskerágó (Euonymus alatus)

Az év során talán fel sem tűnik a jelenléte e szerény lombú és még szerényebb virágú minden ízében mérgező kis cserjének. De nem így ősszel, amikor főszereplővé léphet elő a vad rózsaszínen át a tűzpirosig terjedő a színskálájával. Ilyenkor szinte lángolnak ezek a cserjék.

Napfényes helyeken élénkebb, félárnyékban sötétebb tónusú a lombszíneződése.

Japán juhar (Acer palmatum)

Távol-keleti származású, kis vagy közepes termetű díszfa, melyet finom vonalú tenyeresen összetett levelei és kecses habitusa egész évben izgalmassá tesznek. Sok fajtájának egész évben ragyogó sötétvörös vagy sárga lombja van, amely ősszel vörösre vált – ezek többnyire az árnyas, félárnyékos helyeket kedvelik. Számomra talán legkedvesebb a nyáron zöld, napkedvelő ‘Osakazuki’ fajta, amely csak ilyenkor ölti föl ragyogó piros színét.

A japánkertek elengedhetetlen eleme, az örökzöldek remek kiegészítője. Ráadásul a kisebb termetű fajtákat teraszon, dézsában is nevelhetjük.

Cserszömörce (Cotinus coggygria)

Kerekded levelei és rózsaszín “vattafelhős” bugavirágzata mellett különleges őszi lombszíne miatt is helye van a kertünkben ennek a szoborszerű habitusú, őshonos növényünknek.

Napos, száraz helyeken, semleges vagy meszes talajon érzi jól magát. Csodás szabálytalan sövényt nevelhetünk belőle, de pompás szoliter növénynek is.
Eleve színes lombú fajtái is vannak, de az ősz természetesen ezeket is átfesti.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.

Erikáé Magyarország egyik legszebb – ráadásul látogatható – magánkertje. Nem véletlenül lett 2018-ban a BBC Kertvilág magazin “Év kertje” versenyének győztese díszkert kategóriában. Közgazdász tulajdonosa maga tervezte és ültette kifinomult stílusérzékkel, angolos eleganciával az 1300 nm-es, ötszögletű saroktelken. A kert lenyűgöző látványt nyújt, és rengeteg ötletet, ihletet meríthetünk belőle.

A kertlátogatás során már az előkert ámulatba ejti a gyülekező társaságot. A makulátlan pázsit – képtelen vagyok nem megsimítani – és a lágyan ívelő alacsony sövény amerikai filmek elegáns kertvárosainak hangulatát idézi. Jóllehet a budapesti Rákoskeresztúron, egy közel húsz éve parcellázott egykori legelő területén járunk, és egy prózai Lukoil kút szomszédságában gyönyörködünk a látványban.

Hívogatóan árnyas fedett bejáraton lépünk a kertbe. Múlhatatlan báját jelzi, hogy a háziasszony még akkor is szeret átsétálni a kiskapun, ha kocsival érkezik otthonába. Bólogatunk, megértjük, így teljes a hazaérkezés élménye.

A terméskő utacska pompás előkertbe vezet. A hatalmas nyír- és juharfa által árnyékolt szegletben méretes terméskő csobogó fogad. Hátterében japán juharok, előterében árnyékliliomok, páfrányok, tűzesők és apró kapotnyakok díszlenek.

Mindez azonban – az oldalkertekkel együtt – csupán gazdag ízelítő, előszó a hatalmas hátsó kertrész gazdagon hullámzó angolos évelő virág- valamint pázsitszőnyegeihez, természetesen öntisztuló kerti tavához, fából ácsolt pihenőhelyéhez, a ház szárnyainak ölelésében elterülő tágas, virágokkal dúsan megrakott teraszához és a tó ásásakor kitermelt földből emelt lankás dombocskához, melyet kis nyírfaliget koronáz.

A lágyszárúak tekintetében Erika egyértelműen az évelőket preferálja, ezekből komponálja a szín- és formakontrasztokra vagy éppen harmóniára épülő remek kiültetéséit.

Ugyanakkor elnéző a spontán jövevényekkel, nála az elegáns struccpáfrányok és íriszek mellett kecses dísznövénnyé válik a mezei zsurló vagy a nehézszagú gólyaorr is.

Szívesen ülteti növényeit patinás cserépedényekbe, így változatos, könnyen variálható cserépkertet hozott létre az ágyás szegélyeken és a teraszon. Az eredmény bőven kárpótolja őt az edények téli fagymentesítésekor végzett fáradságos munkáért.

Erika a növények mellett a kertben életteret tálaló apró lényeknek is nagy barátja. Fészekodú, madáretető, bogárház, háborítatlan, tehát soha le nem eresztett kerti tó és sok helyütt meghagyott avar és farakás szolgálja a kert apró vendégeinek kényelmét.

A funkcionális zónákat Erika ügyesen elrejtette, illetve integrálta a kertbe. Talajszintbe süllyesztett vízvételi helyet és formás terméskő építménybe ágyazott kerti csapokat alakított ki, az óraszekrényeket kisebb tárolóba rejtette, a komposztálót pedig a dombocska mögött helyezte el, jóllehet az 1300 nm-es kert komposztálási feladatait részben külső helyszínen oldja meg.

A kertet örökzöld tuják és lombhullató fák, valamint megszámlálhatatlan cserje – kedvenceim a hatalmas, hortenziára emlékeztető virágú redős levelű bangiták – függönye szegélyezi és óvja a betekintéstől, egyúttal pompás hátteret adva az évelőcsoportoknak.

Az Erika által készített alaprajzon jól látható a kert sajátos alakja, az egymásba kapcsolódó változatos kerti terek láncolata.

A terméskőből emelt és néhol vadszőlővel, kúszó hortenziával befuttatott házzal tökéletes összhangban él a kert. Bazalt, terméskő, pázsit és kéregháncs utak kígyóznak a dús vegetáció között. A finoman tagolt, osztott terek miatt valósággal kitágul, kiöblösödik a tér, és minden kanyar újabb csodát ígér.

Sinka Erika kertjét a Zöld pagony szóra keresve találjátok meg a facebookon, a fotók is innen származnak. Az élménybeszámoló eredeti változata a kertlátogatást szervező Édenpont oldalán jelent meg.

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához az adott blogbejegyzés címére kell kattintani.